A biciklizés megváltoztatja az életedet!

2022.03.28. 15:53

De komolyan. 

Az elmúlt évek során évről-évre egyre nagyobb sikerrel rendezzük meg az úgynevezett “kilométer-gyűjtő játékunkat”. Ahogy egyre többen csatlakoztak, mi is egyre több résztvevővel csináltunk interjúkat, a 20 éves csinos lánytól a 84 éves nagypapáig, akik mind lelkesen ecsetelték, hogy miként változtatta meg az életüket a kerékpározás. 

Szándékosan nem versenynek nevezzük a “játékot”, hiszen itt nincs ellenfél. Az egyetlen cél, hogy a csatlakozáskor meghatározott kilométer számot (pl. 5000 km), próbáld elérni, sőt akár meg is haladni december végére.

A győztes címet pedig mindenkinek kiosztjuk, akinek ez a cél sikerül! 

Neked nincs más dolgod, csak tekerni és beküldeni minden hó elején Messengeren a kilométereket. A játék szabályait megtalálod ebben a leírásban!

Edina, aki már feltekert a Kékesre!

A korábbi interjúkból megismerhettétek például a budapesti HR-managert, Edinát, akinek a bringázás már a gyerekkora óta az élete része. Akkoriban persze ez elsősorban még a barátokkal vagy a testvérekkel való időtöltés volt, ma pedig már sokkal inkább előtérbe kerül, hogy az egészség megőrzése miatt, a szabad levegőn való kikapcsolódás miatt és a természethez való közelség miatt bringázik.

Edina nagyon szereti a Balaton-felvidéket és a Zemplén-hegység tájait. Amire viszont a legbüszkébb, hogy tavaly sikerült feltekernie a Kékestetőre is

Sándor, aki sokszor meg sem tud állni, mennie kell tovább.

Vagy itt van a 64 éves Sándor, a Komárom-Esztergom megyei kis faluból, Bakonysárkányból. Ő magyar nyelv és irodalom tanárként dolgozott, mielőtt nyugdjíba ment. Intenzíven körülbelül két éve teker. Előtte is ment persze, de főként felesége elvesztése után lett szenvedélye bringázás. A kerékpár és a kerékpáros barátok segítettek neki a tragédia után talpra állni. 

Ahogy Sándor elmondta: “Szeretnék még nagyon sokat tekerni, nagyon sokfelé. Végső soron a kerékpározásnak köszönhetem, hogy újra kiegyensúlyozott és boldog vagyok.”

 János 4 hónap alatt 20 kilót fogyott!

Ha pedig egy valódi motivátor élettörténetére vagy kíváncsi, ismerd meg a soproni édesapát, Jánost, aki csupán 2019 júniusa óta kezdett el mozogni, mert akkor már az időszakos orvosi vizsgálaton is alig engedte át a doki, olyan rossz volt a vérképe, a vérnyomása és a cukra.

Ma pedig rendesen jár konditerembe, szokott futni, fallabdázni, de a bringázás lett az igazi kedvence. Az első 4 hónap alatt ledobott 20 kilót. 2 év alatt pedig eljutott oda, hogy már neki mer menni a komolyabb emelkedőknek is, pl: Soproni Lővérkörút-Muck-Brennbergbánya-Hermes-Ágfalva,  ami nagyjából 50 km táv, viszont 660 m szintemelkedéssel.

Ha Te is unod az elliptikus trénert, a futógépet, meg a szobabiciklit, és vágysz inkább a szabadba, csatlakozz a játékhoz!

 Jelszavunk: “Gyűjtsd a kilométereket, spórolj rengeteget és tekerd magad boldogra!”

 Kockázatmentes vásárlás a MangoBikenál

Mi nem csak ingyen szállítjuk ki az általad megrendelt kerékpárt (40 000 Ft feletti vásárlás esetén), hanem ingyen el is hozzuk, ha valamiért mégsem tetszene Neked: kockázat mentes vásárlás a MangoBikenál.

 Ha nincs meg egyben az összeg, az sem baj! Nálunk már hitelre is vásárolhatsz! Részletek a termékek oldalán!

 Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Picit lejjebb görgetve pedig feliratkozhatsz hírlevelünkre is, így nem maradsz le a bringás tippekről, tanácsokról.

 

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Vissza