„Amíg a lábam bírja” – cikk Rumán Sándorral, kilométergyűjtő csapatunk tagjával

2021.05.19. 10:52

Sándor hihetetlenül szeret tekerni és a MangoBike egyik leglelkesebb követője. Ő az, aki minden játákunkban szívesen részt vesz ami a bringázásról szól. Imádja gyűjteni a kilométereket, a játékban már tavaly is részt vett. 

A címet egy barátomtól kölcsönöztem.


Rumán Sándor vagyok. 64 éves múltam. Komárom-Esztergom megye déli határában levő kis faluban, Bakonysárkányon élek immár 35 esztendeje. Itt oktatattam a nebulókat a magyar nyelv és az irodalom szépségeire valamint mozgáskultúrára.

 

Azonban már nyugdíjas vagyok. Jelenleg sajnos nem minden nap tudok bringázni a beosztásom miatt, de a hét végén, ha az időjárás is kegyes, akkor megyek. 

„A távolság hangulatfüggő. Van amikor meg sem tudok állni, mennem kell tovább.”

Intenzíven körülbelül két éve tekerek. Előtte is mentem, de nem annyit, mióta özvegy lettem. A kerékpár és a kerékpáros barátok segítettek a tragédia után talpra állni. Nélkülük nem biztos, hogy most itt lennék.

 A kezdetek

Még kamaszkoromban kaptam a szüleimtől egy Túra Csepelt, amivel a 2,3 km-re levő munkahelyemre mentem minden áldott nap. A hétvégéken meg csak úgy tekertem először környéken, majd egyre távolabb. Azután ez el is maradt szépen, miután főiskolás lettem, megnősültem.


Az első túra

Egyetlen nagyobb túrám volt a nyolcvanas évek végén. A végzős osztályom néhány tagjával ballagás után elmentünk Patra, az ottani fürdőbe. Akkor döbbentem rá, hogy az elhasznált Túra Csepel már nem felel meg nekem.

A véletlen hozta, hogy egy új Eska Premier országúti bringát tudtam venni jó áron. Ezzel jó néhány kilométert letekertem. Három éve fel is újítottam, igaz, nem eredeti alkatrészekkel.

Eska Premier (lánykori nevén Favorit)

Később vásároltam egy Btwin Hoprider 300 típusú trekkinget, majd egy egy Btwin Triban 520 típusú kerékpárt.

BTWIN Triban 520

Miután „kinőttem”, ezeket követte a mostani kedvencem egy Wilier Montegrappa Triestina, majd egy 120th Anniversary Limited Edition Bianchi Via Nirone 7. Ők az országútik.

Azóta van egy Romet Mustang hegyi bringám.

Romet Mustang

és friss szerzemény a 32 éves Csepel Csillag kemping bicikli. Ezzel utóbbival nagy terveim vannak kilátásban.

Csepel Csillag

A bringákat váltogatva használom. Mikor melyik a szimpatikusabb.

A környék terepviszonyai

A falum környékén kisebb szintkülönbségek vannak, bármerre is indulok. Nem mindig szeretem, de igazi kihívás. Elsősorban a környéken teszek meg 40-50 km-es köröket kis forgalmú utakon. Az egyik kedvencem Bábolna. Voltam az Alföldön is többször. Makó, Szentes, Kecskemét, Békéscsaba, Lakitelek környékén. Csodálatos volt, visszavágyok. A Börzsönyring és a balassagyarmati túra is emlékezetes maradt.

 

Az idén nyáron eltöltöttünk öt csodás napot különféle helyeken: Csókakő, Vértes-kör, Csatka, Balaton Várpalotáról indulva, Bábolna.

A tó kerülés sem maradhatott ki

Imádom a tavakat is, így többször kerültem meg a Velencei-tavat, a Tisza-tavat. A Balatont még csak egyszer, a Desedát viszont hétszer egy napon. Eddig ebben az évben 6130,6 km a megtett kilométereim száma.

A bakancslista

Fertő-tó, Kékestető, Dobogókő, Prédikálószék még a bakancslistámon van. Szeretnék eljutni az Őrségbe, a Zemplénbe és a Bükbe is.


Versenyzés

A Tisza-tó körül egy amatőr versenyen is részt vettem, ahol korosztályos harmadik helyezést értem el.

 

A jövő

Szeretnék, illetve akarok még nagyon sokat tekerni, nagyon sokfelé. Végső soron a kerékpározásnak köszönhetem, hogy újra kiegyensúlyozott és boldog vagyok.

 

Rumán Sándor

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Vissza