Hogyan tároljuk az elektromos kerékpárt télen?

2021.12.13. 15:41

A hideg idő és a mínuszok beköszöntével sokan “szögre akasztják” elektromos kerékpárjaikat. Elsősorban nekik szeretnénk az alábbi cikkel kedveskedni, ezekre érdemes a leginkább figyelni, hogy szeretett “sporttársunk” a lehető legjobb körülmények között vészelje át téli álmát!



Ha nem akarjuk használni télen az elektromos meghajtású biciklit, akkor járjunk el úgy, ahogy egy hagyományos kerékpárral is tennénk. Vagyis alaposan tisztítsuk meg, olajozzuk be a megfelelő alkatrészeket, és lehetőleg száraz helyen tároljuk a kerékpárt. 

Az akkumulátorra viszont külön oda kell figyelnünk. Mindig vegyük ki a kerékpárból!

Ökölszabályként jegyezzük meg: akkumulátort -10°C és +60°C között tárolhatunk. Nyílván ez utóbbi felső korlát így télen kevéssé fenyeget majd bennünket, de az alsóra azért érdemes figyelni! Ha ennél hidegebb lenne a tárolóhely, akkor inkább vigyük be az aksit a házba vagy a lakásba. Ha a kerékpárban benne marad az akkumulátor, akkor az ún. mélykisülést kockáztatjuk, ami akkumulátor azonnali és végleges halálát jelenti. 

Fontos: a téli elrakás előtt töltsük fel kb. 60-70%-ra az akkumulátort, majd pedig az első tavaszi út előtt is tegyük ezt. 

A feltöltés után pedig a biztonság kedvéért még húzzuk szét az aksit és a töltőt egymástól, mert vannak olyan töltők amelyek – miután kihúztuk azokat a falból – lemeríthetik az akkumulátort. A gyártók azt ajánlják, hogy a téli szünet alatt is legalább három havonta ellenőrizzük az aksi állapotát, és ha szükséges, vagyis 20-30% alá merült, akkor töltsük újra fel az optimális 60-70% tartományra. 

Sokan választják azt a megoldást, hogy egy nagy műanyag védőhuzatba csomagolják be télire a bringát, de ebben az esetben figyelni arra, hogy elegendő levegő jusson a huzat alá, mert ellenkező esetben a kerékpár nem tud leszáradni. 

Gyakran kerül télire a bringa a garázsba az autó mellé, de ha közben a kocsit gyakran használjuk, akkor a sós hólatyak a garázsban olvad le róla. Ügyeljünk rá, hogy ez az ártalmas, maró hatású hólé semmiképp se “találkozhasson” a kedvenc kétkerekűnkkel! Ha tehetjük, akkor inkább egy másik helyiségbe tegyük el télire a kerékpárunkat.

 Bosch-motoros bringások figyelem! Van még egy aksi a gépeden!

Jó tudni, a Bosch motorral szerelt pedelecekben a kijelzőkben is van egy kisebb aksi! Ezért célszerű ezeket a kijelzőket is szobahőmérsékleten átteleltetni! Szerencsére az Intuvia és a Nyon kijelzők gyárilag, eleve leszerelhetők, a Purionok sajnos nem. A motor maga viszont semmilyen extra gondoskodást nem igényel - simán átvészel egy sarkvidéki időjárást is kár nélkül.

Elektromos kerékpárt a MangoBike-tól!

A MangoBike egyike azon kereskedőknek Magyarországon, akik az elmúlt években a legtöbb elektromos biciklit értékesítették. Nemcsak tapasztalatunk és szakértelmünk van tehát a témában, hanem megbízható szerviz hátterünk is! Rutinos kollégáinkat pedig folyamatosan képezzük, hogy a karbantartás és a javítás során a lehető legmagasabb minőséget tudják nyújtani Nektek!

Nézz körül és válassz!

Elektromos bicikli választékunk folyamatosan, így a napokban is új modellekkel bővül. Nézd meg az aktuálisan elérhető, frissülő palettát – nálunk most ezeket az elektromos kerékpárokat tudod megvásárolni: Elektromos MTB, Elektromos MTB fully/összteleszkópos, Elektromos Trekking, Elektromos Városi.

 Kockázatmentes vásárlás a MangoBikenál

Mi nem csak ingyen szállítjuk ki az általad megrendelt kerékpárt (40 000 Ft feletti vásárlás esetén), hanem ingyen el is hozzuk, ha valamiért mégsem tetszene Neked: kockázat mentes vásárlás a MangoBikenál.

 Ha nincs meg egyben az összeg, az sem baj! Nálunk már hitelre is vásárolhatsz! Részletek a termékek oldalán!

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Picit lejjebb görgetve pedig feliratkozhatsz hírlevelünkre is, így nem maradsz le a bringás tippekről, tanácsokról.

 

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Vissza