Tipikus hibák városi bringázóktól - így közlekedj

2018.05.08. 12:09

Jó pár éve jártam Amszterdamban, ahol meglepett, milyen sok kerékpáros vesz részt a közlekedésben. Egy olyan városban, ahol a könnyű drogok fogyasztása legalizálva van. Álltam a sarkon, és biztos voltam benne, hogy perceken belül látni fogok egy balesetet.

De nem.

A hollandok már hozzászoktak ahhoz, hogy ennyi kerékpáros van az utakon, talán itt használják a legtöbben hétközben iskolába, és munkába járáshoz kerékpárjukat Európában. Nem mindig volt ez így náluk sem, sokat tettek azért, hogy eljussanak idáig.

Magyarországon is egyre népszerűbb közlekedési eszköz a kerékpár, de még nem alakult ki a kultúrája.

Gondolod, hogy a városi bringázás a legveszélyesebb sportok közé tartozik? Mégis egyre többen hódolnak eme közlekedési formának, melynek számos előnye van az egészségre gyakorolt hatása mellett. Például a reggeli tömeg elkerülése a buszon, időspórolás - néha gyorsabb így a haladás, mint autóval - valamint a munkába jutással letudható a napi testedzés is. Hogy minél kevesebb meglepetés és bosszankodás érjen, érdemes figyelni a következőkre.

Rád is érvényes a KRESZ

Be kell tartani az alapvető közlekedési szabályokat, ha nem szeretnél bírságokat fizetni vagy mások illetve saját testi épségedet kockáztatni. A KRESZ számos előírást, szabályt tartogat számodra, melyeknek fő célja a biztonság és hatékonyság. Ennek ellenére létezik józan ész is, ami adott helyzetekben jól jöhet, mert hiába írja elő a KRESZ, hogy a biciklisek haladjanak szorosan az út szélén, mégis érdemes hagyni valamennyi „menekülő sávot”, ha bármi gond lenne a mellettünk elhaladó autós térérzékelésével. Amúgy is az út széle bizonytalan terület, ha kátyús, egyenetlen, padkás, meredek, ne kockáztasd saját épségedet. Ha parkoló autósor mellett halad utad, tarts legalább egy ajtónyitásnyi teret magad mellett.
Járdán csak akkor közlekedj, ha nincs rá más módod, akkor is csak max. 10 km/h sebességgel teheted meg, ami már ugye nem is sebesség, ezért inkább használj kerékpárutat.

Te vagy a sérülékenyebb

Saját tapasztalat: jobb ha úgy közlekedsz, hogy nem számítasz arra, hogy megadják a jobbkéz szabályt, hogy figyelnek a tükörben, mikor sávot váltanak, vagy kinyitják az ajtót. Mert a többség ugyan így tesz, viszont elég 1 figyelmetlen autós, és már is a baleseti ügyeleten találod magad.

Légy türelmes, megértő

Ne idegeskedj, ne kapkodj, ha valaki hibázik, őrizd meg a nyugalmad. Nem az a lényeg, hogy egy adott közlekedési szituációban bebizonyítsd, hogy neked van igazad, hanem, hogy épségben célhoz érj. És ezzel a hozzáállással az autósokban is erősödni fog a felelősség érzet, elgondolkodnak azon, hol hibáztak, legközelebb már jobban oda fognak figyelni, nem pedig édesanyád csuklásán dolgoznak a volán mögött morogva.

Látszódj!

Ne tartózkodj a járművek holttereiben, melyek a visszapillantó tükrökben láthatatlan tereket jelentik. Légy látható! Vonatkozik a ruházatodra is, ami legyen fényvisszaverőkkel ellátott, használj az előírásoknak megfelelő lámpa felszerelést. (Ide kattintva találsz pár filléres kiegészítőt, amit érdemes használnod.) Bizonytalan helyzetekben Inkább add meg az elsőbbséget, minthogy téged ne vegyenek észre. Kommunikálj a többi közlekedővel annak értelmében, hogy egyértelmű helyzetek álljanak fenn, hogy észlelnek-e téged? Ez lehet például karjelzés, hátratekintés. Ne tégy hirtelen, váratlan mozdulatot, légy kiszámítható! Érdemes visszapillantó tükörrel felszerelkezni. Pár ezer forintos tétel, ne ezen múljon a biztonságod!

Fő a biztonság

Viselj bukósisakot, ha egyszer haszna lesz az életedben, már megérte. A hollandok már eljutottak oda, hogy náluk a sisak nem kötelező, ha figyelsz, ha figyelünk egymásra, ez nálunk is bekövetkezhet, de addig is válasz magadnak egy megfelelő sisakot.

A megfelelő hangjelzés is előírás, így ez is a kommunikációd részét képezheti, itt találsz néhány csengőt.

Bringás kesztyű: ha más estél biciklivel, nem kell magyaráznom, miért kell, biztos vagyok benne, hogy azóta használsz is a mindennapokban. Nem csak az esésnél hasznos, ha véded a kezed, amivel tompítod az esést az aszfalton, a mindennapos kormány fogásban is segít megóvni a kezedet. Szintén pár ezer forintos tétel, és nagyon sokat segíthet.

Remélem hasznosnak vetted tanácsainkat. Ha valamelyik javasolt kiegészítő még nem áll rendelkezésedre, nézz körül webshopunkban. Kezdd a nézelődést az outletben, ott mindig a legnagyobb leárazásainkat találod összegyűjtve.

Mindez persze mit sem ér, ha még nincsen biciklid, vagy a régivel már nem akarsz tekerni. Itt, ennél a pontnál pedig mi tudunk vigyázni Rád. Nézz körül webshopunkban, válasz ki magadnak egy kerékpárt, rendeld meg, és ha még sem tetszik, szólsz, küldünk érte egy futárt, és ingyen visszahozzuk. Mi ezt kockázatmentes vásárlásnak hívjuk, itt olvashatsz róla többet.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Picit lejebb görgetve pedig feliratkozhatsz hírlevelünkre is, így nem maradsz le a bringás tippekről, tanácsokról.

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Vissza