Bringás túratippünk a Vénasszonyok-nyarára: a Mackó-Kör!

2022.10.25. 17:18

Ezúttal egy olyan fantasztikus bringás túraútvonalra invitálunk Benneteket, amelynek teljesítéséért oklevelet és jelvényt is kaphattok. De persze elsősorban nem a “kitüntető címért” érdemes teljesíteni, hanem az élményért: útközben a pompás táj mellett történelmi érdekességek, geológiai különlegességek és körpanorámás várak is várnak! No és egy olyan alagút, ami kihagyhatatlan szelfi-pont mindenkinek!! 



Ez a jelvényszerző hegyi kerékpáros túra pedig nem más, mint az úgynevezett Mackó-Kör, amely a Medves fennsíkon halad keresztül. A Medves-fennsík egész Európa legnagyobb kiterjedésű bazaltplatója, amely Magyarország és Szlovákia határán terül el, valamivel Salgótarján fölött. A fennsík jelentős része 520-570 méteres tengerszint feletti magasságon terül el.

Hegyikerékpárral és elektromos MTB-bringával is könnyen bejárható

 A túra kiinduló pontja Somoskőújfaluban van, egész pontosan a Vargánya vendégház elől kell startolni. Az autóval érkezők itt kényelmesen tudnak parkolni, a vendégház tulajdonosát ez nem zavarja, hiszen ő személyesen a túra kiírója és “szülőatyja”. A körtúra indulásakor és befejezésekor a vendégház kerítésén található QR-kódot kell beolvasni - és így igazolható annak teljesítése. Ami a szintidőket illeti: a körtúra sétálva, futva, hagyományos és elektromos bringával is abszolválható. A gyalogos túrázóknak 8 óra, a futóknak 5 óra, a kerékpárosoknak 4 óra, míg az elektromos bringával érkezőknek 3 óra alatt kell bejárni. Útközben ellátás nincs, ezért minden felszerelést magaddal kell vinni.

A Medves-fennsík szépségeinek megismerése mellett két, bazalt kúpra épült várat is útba ejthetünk ezen az egyénileg is bejárható, közepesen nehéz, mintegy 28 km-es teljesítménytúrán. Az útvonal nagyjából végig ki van jelölve. Tulajdonképpen sárgabringás -, pirosbringás -, zöldbringás - és sárgabringás megjelölésen kell haladni. 


Az útvonal igazi kuriózumként egy egykori kisvasúti alagúton is átmegy (figyelem, a közepén full sötét van, lámpát érdemes kapcsolni), majd ezt a “kötelező” szelfi-pontot elhagyva Ereszvény faluba ér, a Medves-fennsík kapujához, ahol madárpark, földtörténeti témájú tanösvények, erdei tornapálya is található; a Novohrád-Nógrád Geopark Látogatóközpontnál pedig meg lehet pihenni egy friss kávéra. 

Az első ellenőrzőpontot Somoskő vára lábánál érjük el. A vár több ezer "bazalt orgonasípra" épült, és bár hivatalosan ma már Szlovákia része, ez senkit ne riasszon vissza, mindenképpen érdemes megnézni, ha már itt járunk! A környéken régen intenzív kőbányászat folyt, az itt kinyert bazaltot számos vár mellett kockakőként Budapest, Bécs, London utcáinak borításaként is hasznosították.

A felhagyott külszíni fejtések, az egykori kisvasutak ma is járható nyomvonalai csöndesen emlékeztetnek a környék fénykorára. Itt útba ejthetjük Salgó várát is, amely ugyan hivatalosan nem része a Mackó-Körnek, mégis érdemes felkapaszkodni rá, és letekinteni a ma már csendes, dimbes-dombos vidékre. 

Élvezd a mountain bike kerékpározás szépségeit!

Salgóbánya elhagyása után egy valóban fantasztikus lejtőzésben lehet részünk. A völgyben kanyargó, nem túl széles bringás úton remekül lehet száguldani lefelé, ráadásul jelölve van, tehát teljesen legális és hegyi bringás szemmel nézve is izgalmas.

Innen már visszafelé haladunk Somoskőújfaluba, átvágunk a Ceberna-patak völgyében húzódó Kercseg-laposon, ami a salgótarjániak egyik kedvelt piknikező helye.

Ha kedvet kaptál az őszi bringázáshoz, ajánljuk figyelmedbe azonnal elérhető hegyikerékpárjaink és elektromos MTB-kerékpárjaink választékát, amelyekből jó pár modell most még akciós áron is elérhető!

 Ha nincs meg egyben az összeg, az sem baj! Nálunk már hitelre is vásárolhatsz! Részletek a termékek oldalán!

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Picit lejjebb görgetve pedig feliratkozhatsz hírlevelünkre is, így nem maradsz le a bringás tippekről, tanácsokról.

 

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó
Vissza